Kereken öt hónapja nem jártam erre és nem írtam új bejegyzést... oka van... jó oka!:-)

Pontosan öt hónapja annak, hogy találkoztam valakivel, akivel érdemes újra gondolni az életet. És bár ez nagyon rövid idő, csupán 153 nap, mégis olyan, mintha egy egész életet éltem volna már le vele!
Érdekes, furcsa és különös érzés...
Ahogy az emberjánya öregszik, kezd ráébredni arra, hogy mik a fontos dolgok az életben, mi az, amire valójában szüksége van... és ha azt megkapja, megtalálja, akkor úgy csodálkozik rá, mint egy ritka ékszerre, egy csodálatos sosem volt, sosem látott ajándékra. Sokáig el sem hiszi, hogy létezik, hogy valódi - negyvenéves korunkra már annyi csalódás ért minket... ki hinne már mindezek után a mesékben? - és mégis, egy idő után elhiszed, hogy Van ilyen. Mert hinned kell abban, amit látsz, amit tapasztalsz, tapintasz, érzel... a szíveddel, a lelkeddel, a testeddel.
És ekkor már tudod: Ez egy Ajándék a sorstól!
Én legalábbis így tekintek rá.
A legfurcsább az egészben, hogy az első pillanattól fogva tudtam, hogy Ez Az. A mindig keresett és már rég eltemetett, elsiratott; Az Ajándék, az, ami nem adatik meg, csak egyszer az életben. Nem kellett hozzá sokat töprengeni, nem kellettek napok, hónapok vagy évek. Ott volt és tudtam, hogy ez az, ami.
Így kaptam vissza a hitet, a reményt, az életet. Mindent, amiről már rég úgy gondoltam, hogy csak másoknak adatik meg. De ahogy Szruhanna is mondja: " a remény olyasmi, amitől még mi sem foszthatjuk meg önmagunkat."
Azok után az évek után, amiket a hátam mögött tudok... azokkal az elvesztegetett évekkel, melyek annyi fájdalommal, fásultsággal, kiábrándultsággal, annyi lemondással és csalódott útkereséssel voltak tele, ez valóban maga volt a Csoda. Mert a Csodák tényleg oda lopódznak az ember háta mögé, surranó léptekkel, csendes duruzsolással, gerincfutkosó, gyomorcsiklandozó rebbenéssel... csak néhány pillanatra mutatják meg magukat, s ahogy jönnek, már libbennek is tovább. Figyelni kell hát nagyon, felismerni, s ha megragadtuk a tűnékeny pillanatot, a mi dolgunk "már" csak annyi, hogy felemeljük, markunkba zárjuk, dédelgessük, magunkba öleljük és vigyázzunk rá, amíg csak lehet.
Amig csak lehet!
Nincs ennél szebb feladat az életben!

Megérkeztünk Tunéziából!
Nagyon élveztük az egész nyaralást a gyerekekkel. A tengerpart gyönyörű, a sivatag csodás, a tevék nem is büdösek és szuper dolog tevegelni, mentünk volna még néhány kört!:-)))
A száloda extra jó volt, a kaja.... ohhhh.... híztunk pár kilót, ha másért nem is, de azért megérte az all inclusive, hogy napi három étkezésben végig nézhettük, amint kis Pucu sikongat és tele pakolja a tányérját újra és újra, miközben átszellemült arccal eszik, és lázas izgatottsággal már a következő étkezését tervezgeti.:-)))) Csak azt tudnám, hogy közben hogy nem hízik egy grammot sem???

A két napos sivatagi túrán annyi csodát láttunk, hogy bizton állíthatom: eddigi nyaralásaink közül ez volt életünk legnagyobb élménye!!!

(A szomorú csak az benne, hogy ehhez a hátam mögött kellett hagyni egy házasságot... különben sosem jutottunk volna el ide, az okokat nem részletezem, úgy is tudjátok...)

A Tunéziai pasik nagyon aranyosak, rámenősek, de nem tolakodóak. Alig tudtam elhesegetni a lányok közeléből őket. Volt gondom, nem mondom!:-)

Még haza sem érkeztünk, de már a következő utazást tervezzük... remélem jövőre újabb csodákat fedezhetünk fel a világból!

Azoknak akik aggódnak értem:
Köszönöm, jól vagyok! Soha jobban.
Köszönöm a sok aggódó levelet és telefont! De csajok (és persze skacok) semmi baj! Csak arról az oldalról nézve rémületes a dolog, innen nézva csudi klassz.-)))) Majd ti is megtudjáto! És ez most nem a fenyegetés része akart lenni.

Az Élet szép! Én szeretem és semmi sem törheti kedvemet... hisz ismertek, mosoly a szám sarkában. Öt percnél tovább nincs semmi, amin boszankodhatnék.... még egy ilyen kis nyamvadt Malackán sem.:-)))))

zajlik az élet...

Sajnos ritkán jutok ide:-(((
Az élet gyakran beletiporja az emberjányát a 40 fokos betonba. De az élet épp azért szép, hogy ilyen atrocitások utána újból felálljunk és nevetve masírozzunk tovább.
Újra szabad vagyok, sokan értitek ez mit jelent,-) Nekem az egész ÉLETET!
Most megpróbálok levegőt venni és rácsodálkozni a világra: jéééé van élet a halál után? És lássatok csodát! Van!:-))))

Ha újra lesz gépem és hozzájutok a több évtizedes anyagaimhoz, töltöm tovább a blogot, addig kis türelem, már csak hetek kérdése.